Az őszibarack honosítása

A kínai bölcsek valahogy mindig tudták, mi a tuti: ők már Krisztus előtt 1000 évvel is boldogan habzsolták a mérsékelt égöv eme ízletes kincsét. A hamarosan Perzsa almaként – innen a sok p-betűvel kezdődő barackelnevezés az idegen nyelvekben - elhíresült gyümölcs komoly karriert futott be: Görögország, majd a Római Birodalom által először Európát hódította meg, az első telepesek pedig magukkal vitték hajóikon az Új Világba. A lelkes barack annyira hamar és jól alkalmazkodott az amerikai viszonyokhoz, hogy neves amerikai botanikusokat is át tudott verni. Néhányan ugyanis később meg voltak győződve róla, hogy őshonos növényről van szó...

Nálunk az 1500-as években a nemesi kertek kiváltsága volt ez a napimádó fácska. Magyarország első kereskedelmi célú "barackparadicsoma" Nagytétény környékén létesült. Lehner Vilmos tanár úr az egész életét tette fel arra, hogy elterjessze hazánkban az őszibarackot. Munkája sikerrel járt, mert amit először csak a boldog budapestiek vehettek meg a piacon – legalább volt valami jó is a világháborúk idején -, azt hamarosan a Balaton-felvidék és a Mecsek is élvezhette! Mára pedig lassan minden magyar tájegységnek meglesz a maga barackfesztiválja.


Nyári-őszi

Nagy szerencse, hogy már nem kell őszig várni az őszibarackra. Hála a rengeteg fajtának, júniustól késő őszig hódolhatsz e nagyon tápláló gyümölcsnek. Sose vásárolj éretlen barackot, az őszibarackban ugyanis nem indulnak meg a más, keményítőtartalmú gyümölcsökre jellemző érési folyamatok, csak elsápad, megfonnyad. Az érett barack héján nagy tűzpiros, vagy mély napsárga foltok látszanak, és enyhén érzékeny a nyomásra. Legfeljebb egy-két napig tartható el a hűtőben, utána mindenképpen el kell fogyasztani, máskülönben a kuka mélyén végzi...

Bombázd magad!

Minél sárgább a húsa, annál több tápanyagot juttatsz vele a szervezetedbe. A piros héj gazdag az öregedési folyamatokat lassító likopinban, narancs húsa pedig a szintén antioxidáns hatású karotinban. A bétakarotinból A-vitamin lesz, mellette pedig még C-vitamin is van, a kettő együtt pedig valóságos bőrszépítő koncentrátum! Még valami nagyon értékessé teszi: egyszerre található meg benne a magnézium és a kalcium, és a többlet magnézium kiválóan segíti a kalcium hasznosulását a szervezetedben! 10 dkg-nyi gyümölcsben kb. 35 kalória van, glikémiás indexe pedig alacsony, átlagosan 42 +/-14. Ez azt jelenti, hogy a legédesebb olasz fajta is legfeljebb 56, tehát nem hajlamosít hízásra. Barackszezonban ezért 3 szép őszibarack nagyszerű tízórai vagy uzsonna! Az őszibarack egy könnyen emészthető, nagyszerű vértisztító és bázisképző a szervezetedben. Sokan komplett vértisztító, méregtelenítő kúrákat csinálnak végig vele!

Egyéb csemegék

Az őszibarackot nagyszerűen beleépítheted konyhaművészetedbe! Kíválóan kombinálható más gyümölcsökkel gyümölcssalátákba, feldobja a fagyikelyhet! Érdemes fehérjetartalmú ételekkel, sülthúsokkal kombinálni, de a zöldsaláták tápértékét is jelentősen megemeli, édes íze különleges ízhatást fog eredményezni. Nagyszerű indítás lehet a reggeledben 2 felkockázott nagy őszi 3 evőkanál natúr joghurttal, néhány szem mandulával megbolondítva! Az őszibarack amúgy nagyon jól kombinálható más tejtermékekkel is, így például nagyszerű sajtokkal is!

Őszi egész évben?

Nyilván eszedbe ötlik az olcsó konzervbarack, amit egyébként mindenki imád. Soha ne idd meg azonban a konzervbarack levét, ahogy az aszalt őszibarackot is ajánlatos elkerülnöd az előállítása során felhasznált kén miatt. Egy dolgot tehetsz: vásárolsz egy jó adag tökéletes, érett barackot, és alapos mosás után apróra kockázva, kis méretű fagyasztó zacskókban lefagyasztod! Így lesz veled téli napokon is a nyár eme értékes kincse!

stat