Elveszett városok az Amazóniai őserdőben
- Kategória: Felfedezés *
A brazíliai trópusi őserdőkben legújabban felfedezett utak, hidak és terek maradványai megdönthetik azt az igen elterjedt véleményt, hogy Amazónia ember által érintetlen volt az európaiak megérkezése előtt. Brazíliában régészek fejlett városi élet, valóságos településhálózat nyomaira bukkantak. Ezeken a településeken akár több ezer, sőt tízezer ember is élhetett mintegy 500 évvel ezelőtt, s természeti környezetüket ők is alaposan megváltoztatták.
A brazíliai Észak-Amazóniában, Xingu tartományban Michael Heckenberger, a Floridai Egyetem antropológusa kollégáival gondosan megtervezett, nagy területet lefedő, több száz éves úthálózat maradványaira bukkant. Az egykor itt élők, a mai xinguanók ősei akik főként földműveléssel foglalkozhattak -- 1200 és 1600 között mély és széles árokkal körbevett településeket építettek. Akkoriban Amazóniának ez a része egyáltalán nem úgy nézhetett ki, mint napjainkban. Érintetlen, buja erdőségek helyett zöldes parkoknak látszottak, ahol csak kevés fát hagytak meg.
Noha a terület állatokban és növényekben gazdag, sokáig úgy vélték, hogy alkalmatlan több generációs emberi települések kialakítására. A föld a kutatók szerint nagyon gyenge minőségű volt ahhoz, hogy nagyarányú mezőgazdasági művelés alá vonhassák. Márpedig művelhető földnek kell lenni a nagyobb lélekszámú települések közelében, hogy az ott élő népesség élelmiszerét megtermelhessék. A kutatók régóta vitáznak arról, hogy az Amazóniában élt bennszülöttek valóban megrekedtek-e egy nagyon ősi szinten, vagy városias településeket hoztak létre fejlett mezőgazdasággal. Sokan úgy vélték, hogy nem. Ám a vita csak elméleti síkon folyt, mivel régészeti leleteket a buja növényzetben nem nagyon találtak. Más tárgyi bizonyíték sem került eddig elő.
Az első írott forrás, amely a kuikurókat, a xinguanók egyik népcsoportját említi például csak a XIX. század végéről származik. Ugyanakkor szóbeli hagyományaik alapján úgy tudják, hogy őseik az első európaiakkal 1750 körül találkoztak, s azok rabszolga kereskedők voltak. Heckenberger a leletek alapján az egykor itt élő népesség számát több tízezerre teszi, de a rabszolga kereskedők, és a járványok nyomán számuk erősen lecsökkent. Az 1950-es években már csupán 500 xinguanó volt.
Az amerikai antropológus feltárásai során összesen 19 települést azonosított, amelyek közül legalább négy nagyobb városias központ volt. Az egyes településeken 2000-5000 ember élhetett. A települések házait egy nagy, kör alakú tér köré építették. A térről egyenes utcák vezettek a házak között egy másik, hasonló térhez. A kutató úgy véli, a települések megszerkesztése feltételezi, hogy az itt élők jól ismerték az égboltot. Az utakat és a házakat például a nap és a csillagok járásának megfelelően tervezték meg. Az utak némely nagyobb városban akár 50 méterre is kiszélesedtek, akkorák lettek, mint ma egy nagyváros négysávos autóútjai és széles járdák szegélyezték. De miért volt ilyen széles utakra szükségük, amikor nem használtak kerekes kocsikat (nincs is sehol keréknyom), nem közlekedtek rajtuk nagyobb csapatok, mint a hadba induló inkáknál? Heckenberger szerint ezek a monumentális utak és terek a nagyság érzetét keltették, hasonló misztikus szerepük lehetett, mint a majáknál a piramisoknak.
Az utak a településeket is összekötötték, amelyek 3-5 kilométerenként követték egymást. Némelyik település 50 hektárnyi területet foglalt el. Ahol az utak vízhez értek, ott a kutatók hídmaradványokat találtak. Mérnöki pontossággal tervezték meg lakóterületüket.
A kutatók azonban nemcsak régészeti leleteket találtak. Az itt készült műholdas felvételeken jól látszik, hogy az ezt a területet fedő növényzet jóval fiatalabb, mint a környező táj növénytakarója.
Heckenberger úgy véli, noha itt nem élt olyan fejlett kultúrájú népesség, mint Dél-Amerikában, az Amazónia vidékét kutatók még nagyon kevéssé ismerik a trópusi erdőt. Valószínűleg nem egy egységes tájról van szó. Akárhogy is, az most már biztos, hogy az eddig érintetlennek hitt trópusi erdőben is voltak egykor emberi települések.