Új kategória alá Új bekezdés ide

John Galliano

John Galliano

John Galliano

galliano

  • Gibraltáron született 1960-ban, majd családja hatéves korában Londonba költözött. Először szépségversenyre készülő tizenhét éves húgának tervezett-varrt ruhátpár óra alatt, mivel a lánynak “nem volt mit felvennie”. Akkor határozta el, hogy egész életét egy dologra teszi föl – örömet szerez a nőknek.
  • A híres londoni Saint Martin művészeti főiskola divatszakán végzett, majd a francia forradalom ihlette diplomamunkájával feltűnést keltett a nemzetközi divatszakma berkeiben. Gazdagon díszített ruhadarabjait könnyed játékosság, nőiesség és kifinomult szabás jellemezte.

 

  • 1984-ben Galliano hivatalosan is beindította saját neve alatt futó kollekcióját. 1986-ban pedig megkapta az év divattervezője díjat Angliában. A francia "Chambre Syndicale de la Couture" meghívására Galliano  Párizsba érkezett, és más divattervezők társaságában a Louvre-ban mutatta be őszi-téli kollekcióját. Ettől fogva Galliano a párizsi divathetet választotta új kollekciójának bemutatására. 1994-ben ismét megkapta a brit év tervezõje díjat.

 

  • Galliano egyik titka az, hogy nem csupán szereti, de meg is érti a nőket. Talán ez az oka, hogy olyan megrendelőkkel dicsekedhet, mint Tina Turner vagy Madonna.

 

  • A lényeg mindenképpen az, hogy új vonalakat, formákat hozott a párizsi divatba.

 

  • A díjak és a szakmai elismerések ellenére John Galliano több ízben is az anyagi csőd szélére került, és gyakran csak ismerősei jóindulatára számíthatott, mint például Kate Moss-ra, aki annak idején a barátságnál épp hogy csak egy kicsit többért hajlandó volt már dolgozni. Galliano anyagi helyzete mindaddig bizonytalan volt, míg 1995-ben a Givenchy vezető tervezője lett.

 

  • A ruhák passzentosabbak, rövidebbek. Az eredmény: az első kollekció bemutató ámulatba ejtette az egészen másra készült  kritikusokat. John Galliano modelljei Napóleon császárságának és az idegenlégió uniformisainak hangulatát idézték a kifutóra, közben a hangszórókból dübörgött a Marseillaise.

 

Kapcsolódó linkek:

  • http://www.johngalliano.com/
  • http://en.wikipedia.org/wiki/John_Galliano
  • http://pinkdama.egologo.transindex.ro/?tag=john-galliano