Jil Sander
- Heidemarie Jilien Sander 1943-ban született a németországi Dithmarschenben. Már egészen fiatal korában tisztában volt azzal, hogy textilekkel szeretne foglalkozni.Ezért a középiskola elvégzése után a textilmérnöki kar elvégzése mellett döntött, azonban friss diplomásként mégsem a saját szakmájában próbált meg elhelyezkedni. A nagyobb lehetőségek reményében Amerikába utazott, ahol két évig dolgozott egy divatlapnak, az ott eltöltött évek annyira inspirálónak bizonyultak, hogy hazatérve Németországba megnyitotta első saját butikját. Ezt követte 1973-as debütálása, amikor is bemutatta élete első önálló kollekcióját.
- A tervezőnő ruhái már a kezdetekkor is a minimalista irányvonalat követték, és mindig is csontsovány, férfias modellekben gondolkodott. A kilencvenes évek elején arról vált ismertté, hogy szinte csak olyan alapanyagokkal és színekkel dolgozott, amelyekből férfiruhákat gyártanak. Arról is felismerhető, hogy luxuskivitelű high-tech anyagokat használ. Elsősorban olyan nőknek tervez ruhákat, akik a finom letisztult vonalakat többre értékelik mint a kihívó szexepilt. A kilencvenes évek elejére a vállalat annyira megerősödött, hogy kikerülhetett a tőzsdére, majd a befolyt bevételből több új üzletet is nyitottak, többek között Párizsban.
- 1997-ben mutatta be első férfiruha-kollekcióját, mely annyira felkeltette a Prada cég érdeklődését, hogy 1999-ben megszerezte a többségi tulajdont. Az ezt követő évben a sorozatos viták miatt az alapító kilépett a vállalattól. De a divatipar legnagyobb meglepetésére Jil Sander visszatért a vállalathoz, és három szezonon keresztül tervezett kifinomult és nőies kollekciókat. Ruháit olyan hírességek hordják, mint a néha ijesztően vékony Kate Bosworth, Cate Blanchett vagy a divatikon Sarah Jessica Parker.
- 2009-es tavaszi–nyári kollekciójában a fekete és a fehér a két főszereplő szín, ami teljesen eltér az aktuális trendektől. A szabásvonal ismét teljesen letisztult és egyszerű, a modellek pedig még soha nem voltak ennyire, már-már ijesztően vékonyak. A ruhákon semmilyen díszítés vagy felesleges varrás nincs, az általa tervezett darabok a praktikumot szolgálják.
Kapcsolódó linkek:
- http://www.parfumexpress.hu/hu/jil_sander.php
- http://www.jilsander.com/
- http://video.sina.com.cn/eladies/nx/v/show/2009/0305/00097558.shtml







