Új kategória alá Új bekezdés ide

Gucci

Gucci

Gucci

gucci

 

  • Guccio Gucci eredetileg nyeregkészítéssel foglalkozott, erre szakosodott üzletét 1923-ban Firenzében nyitotta. 1947-től kezdett cipőket is gyártani, ezt később ékszerkészítés is követte.

 

  • A Gucci olasz divatmárka, mely bőrárukra és kiegészítőkre szakosodott. Az 1923-as firenzei alapítást követően a cég filiálékat nyitott Olaszország-szerte, majd először használta a két egymásbafonódó kengyelt, mint a cég védjegyét. Az alapító 1953-as halála után a cég lendületesen növekedett tovább, és országhatáron túli terjeszkedésbe fogott. A család belső vitái üzleti visszaesést eredményeztek, majd 1989-ben az eddig családi tulajdonban működő céget felvásárolta a bahreini kockázati tőkebefektető Investment Corporation. Bár időközben a Louis Vuitton is szemet vetett rá, és tulajdonrészt is szerzett benn, ma többségi tulajdonosa a szintén luxuscikkekben utazó francia Pinault-Printemps-Redoute . Ma, komoly átszervezések után a Gucci sikeres cégcsoport. Az 1990-es évek vége óta a márkanév régi fényében tündököl, ebben Tom Ford művészeti vezetőnek tulajdonítanak komoly szerepet, aki 2003-ig látta el ezt a posztot. A Gucci 2001-ben kebelezte be Stella McCartney haute couture cégét. A Gucci-parfümök liszenszjogok révén a Wella Cosmopolitan Cosmetics-hoz kötődnek.

Kapcsolódó linkek: