Óriási Tűrés - akár a 'tű-rés'
Úgy látom, hogy csak igen nagy türelemmel fogjuk tudni leküzdeni nemtetszésünket az emberi világ és a világ emberei által tett nem-szép dolgokat. Talán megpróbálhatnánk megérteni -- és nem megsérteni -- őket, és ennek a 'szélnek' a vitorlájában vihetjük be a mi saját eszménket és lényünket, hogy -- pont ott -- találjunk olyan pontot, ahol érveink, amely akár mellettük, akár ellenük szól, meghallgatásra találhatnak. Párbeszéd kezdete enélkül aligha jöhet létre, és ezek után nyitva lehet utunk 'e képzeletbeli létrán felfelé haladva' ahhoz, hogy eszmei távolságunknak és eltéréseinknek -- , ha nem is valamennyi, ám mégis valamivel több -- részét szavakba ejtve és lélekbe rejtve közössé tehetjük. Az élet, ami 70-80 év, nem sok, és ezt csak egy nem várt közös földi csapás veszélye (pl. egy aszteroida egy éven belüli becsapódása) segít majd, ami már késő lesz, megérteni. Persze ennek kicsi az esélye, de a az emberi lekek mélye álljon csak készen ahhoz, hogy befogadja -- legalább szándékban -- mások világát, nem okozva sem lármát, sem szálkát, hanem kispajtásként fogadva akár mások álmát.







