Új kategória alá Új bekezdés ide

Oktatás

Oktatás

Mivel kecsegtet a BA-rendszer?

Az első BA-diplomások

Az Európában is elismert, azaz EU-konform kétciklusú képzés lényege, hogy a hallgatók előbb alapképzésre járnak, melynek végén alap-, vagyis Bachelor (BSc, BA) fokozatot szereznek. Ezzel azonnal munkába is állhatnak, vagy tovább is tanulhatnak mesterszakon. Ha az utóbbit választják, a második ciklusban másfél-két év után mesterdiplomát, úgynevezett Master (MSc, MA) fokozatot kaphatnak. A legkitartóbbak pedig ezután még doktori (Phd) fokozatért is padba ülhetnek.   Az OKM tájékoztatása szerint a 2006/2007- es tanévben 80 991 fő iratkozott be alapképzésre, közülük jelenleg 28 287 fő utolsó éves áll a diploma megszerzése előtt. A helyzetüket az is nehezíti, hogy ők az első olyan évfolyam, akik a bolognai rendszer szerint tanultak, azaz idén először kerülnek alapfokozatos diplomások a munkaerőpiacra. Viszont a munkaadók nem vettek aktívan részt a kimeneteli követelmények megfogalmazásában, így csak most fog eldőlni, hogy mire elég az alapszakon megszerzett ismeret. Akik nyugodtabbak lehetnek, azok a műszaki pályán végzettek, a közgazdászok közül pedig azok, akik speciálisabb területeken tanultak, ilyenek például a piackutatók vagy a statisztikusok. A magas nyelvtudással rendelkezők is jobb eséllyel indulnak, ugyanis a telített piac miatt még azoknál az állásoknál is követelménynek számít a jó nyelvtudás, ahol a munka során valószínűleg nem is lesz szükség az idegen nyelv használatára.   Gerlei Béla a Karrier Intézet vezető tanácsadója szerint ilyen kiélezett munkaerő-piaci helyzetben is érdemes elvégezni a mesterszakot, de csak akkor, ha előtte mérlegeltük, mit is lehet vele kezdeni. Ugyanis ahhoz, hogy valaki megtalálja az álomállását, tudnia kell, hogy mit akar csinálni, melyek azok a tevékenységek, amikkel szívesen foglalkozik. Tehát, ha úgy érezzük céljaink eléréséhez szükséges a master diploma, nyugodtan menjünk mesterszakra.   Ha valaki pedig munkába állna, annak fel kell készülnie arra, hogy a munkáltatók még nem igazán tudják mennyit ér egy BA-diploma. A legtöbb cégnél bizonytalanok abban, hogy mennyire állják majd meg a helyüket a frissen végzett alapszakosok a munka világában. Ezek a diplomások fiatalabbak az eddigi pályakezdőknél, és két-három évvel kevesebbet töltöttek el az iskolapadban. Ráadásul sok cég tapasztalat hiányában, és a kimeneteli követelmények pontos ismerete nélkül nem igazán tud különbséget tenni egy régi főiskolai és egy mostani BA-diploma között. Gerlei Béla az utolsó éveseknek azt tanácsolja, pontosan határozzák meg, mivel szeretnének foglalkozni, már most kezdjenek el állást keresni, és beszéljenek minél több emberrel, hiszen az igazi információk náluk vannak.